A kastély az 1600-as évek végén épült. A Tahy családnak nemcsak a községben, de megyeszerte is jelentős szerepe volt a közéletben, mivel a család feje Nógrád megyei alispán volt. A kastélyban több alkalommal is megyegyűléseket tartottak. Ilyenkor a megye jelentős személyiségei, birtokosai látogattak el a községbe.
A Tahy család igen sokat tett a község fejlődése és az itt lakók érdekében. Hat osztályos iskolát építettek, mely épület ma is iskolaként szolgál. A katolikus templom az 1700-as években épült hozzá a kastélyhoz, majd a Tahy család 1815-ben hátrafelé is bővítette az épületet.
A Tahy-kastély, mely a legjelentősebb a helyi kastélyok közül, egy több hektáros ősfás park közepén állt, ahol lovas és teniszpálya is volt, illetve cselédházak több gazdasági épülettel egyetemben. A kúria még meglévő része 1200 m2 alapterületű.
A benősült Sturmann család a kocsi bejárót beépítette és a helyén hatalmas szalont alakított ki. A szalont csodálatos freskók díszítették. A második világháború idején a kastélyban katonai kórház működött.A világháborút követően államosították az épületet, és az ősparkot parcellákba osztotta a helyi vezetőség.
A kastélyban jelenleg 4 terem lett van kialakítva, összesen 260 m2.
[portfolio layout=”” nopaging=”false” column=”3″ max=”3″ title=”false” desc=”false” more=”” group=”true” cat=”” ids=”10082,10078,10077,10055,10073″]
[/portfolio]
[blank h=”100″]
[/blank]
[button id=”” style=”border” class=”” align=”center” link=”http://tahykastely.hu/szallas/” linkTarget=”_self” bgColor=”accent3″ hover_color=”accent1″ font=”14″ icon=”” icon_placement=”left” icon_color=””]SZÁLLÁS →[/button]
[blank h=”20″]
[/blank]
[divider type=”1″]
[/divider]
[column width=”1/4″ title=”” title_type=”single” animation=”none” implicit=”true”]
Miért a Tahy kastély?
[push h=”5″]
[/column]
[column width=”1/4″ title=”undefined” title_type=”undefined” animation=”none” implicit=”true”]
[linkarea background_color=”” hover_color=”accent2″ href=”” target=”_blank” icon=”office” icon_color=”accent1″ icon_size=”62″ image=””]
[push h=”20″]
Történelmi
A kastély az 1600-as évek végén épült. Vastag falak, magas belmagasság, egybenyitható elegáns termek.
[push h=”10″]
[/linkarea]
[/column]
[column width=”1/4″ title=”undefined” title_type=”undefined” animation=”none” implicit=”true”]
[linkarea background_color=”” hover_color=”accent2″ href=”” target=”_blank” icon=”flower” icon_color=”accent1″ icon_size=”62″ image=””]
[push h=”20″]
Zárt kert
Zárt hátsó, belső kert, U alakú alaprajzzal.
[push h=”10″]
[/linkarea]
[/column]
[column width=”1/4″ last=”true” title=”undefined” title_type=”undefined” animation=”none” implicit=”true”]
[linkarea background_color=”” hover_color=”accent2″ href=”” target=”_blank” icon=”sun1″ icon_color=”accent1″ icon_size=”62″ image=””]
[push h=”20″]
Kellemes levegő
Nyáron sem kell egy légkondicionált teremben esküvőt tartani. A kastély mindig hűs, szellős és kellemes levegőjű.
[push h=”10″]
[/linkarea]
[/column]
[divider type=”1″]
[/divider]
[push h=”20″] [button id=”” style=”border” class=”” align=”center” link=”http://tahykastely.hu/#ARAJANLAT” linkTarget=”_self” bgColor=”accent1″ hover_color=”accent1″ font=”14″ icon=”” icon_placement=”left” icon_color=””]ÁRAJÁNLAT KÉRÉS →[/button]